Végzett hallgatóink véleménye a képzéseinkről
"A szak kiváló lehetőséget teremt művészek számára arra, hogy saját szakterületük gazdasági és üzleti oldalát is megismerhessék. Trombitaművészként szerettem volna egy olyan képzésben részt venni ami kapcsolódik eredeti szakmámhoz ugyanakkor új, teljesen más irányból közelíti meg azt. A képzés során amellett, hogy gazdasági és management ismeretekre tettem szert, lehetőségem volt megismerni nagyon sok művészet managementtel foglalkozó szakembert is."
Interjú Kovács Tamással
Kovács Tamás
trombitaművész
"Közgazdászként és a kultúra iránt elkötelezett emberként nagyon örülök, hogy egy olyan hiánypótló képzésen vehettem részt, amely ötvözi az eddigi munkámhoz kapcsolódó ismereteket, valamint bepillantást nyújt egy színes és izgalmas világba. Jövendőbeli Arts & Business menedzserként meggyőződésem, hogy a kultúrális szférában is szükség van jó értelemben vett, profi menedzserekre."
Papp Lívia közgazdász
"A szak, kölcsönös együttműködést jelent, ebben a két igen fontos szegmensben. Együtt, sikerül megalkotni a művészeti ágak és az üzleti szféra összhangját. Új területek, új ismeretségek jöhetnek létre.Szükség van erre a közös fórumra, hogy mindkét fél megtanulja, a "másik oldal" rejtelmeit."
Csík Melinda divattanácsadó
"A szakmai találkozások lehetőségét felhasználva találtam magamnak új állást a képzés alatt, így egyike vagyok azoknak, kiknek igazán kamatozó lehetőség volt az Arts& Business továbbképzés. Ajánlom mindazoknak a képzést, akik érdeklődnek a hazai s nemzetközi kulturális folyamatok, a szponzoráció,a mecenatúra létrehozása,valamint a kiemelkedő művészeti események szervezése és bemutatása iránt."
Bartha Anikó
művelődésszervező